Nehéz az elemeket a növénytáplálásban betöltött szerepük alapján fontossági sorrendbe állítani. A gyümölcsfajok élettani folyamatainak zavartalan működéséhez ugyanúgy kell a cink, a vas, mint a nitrogén. Azonban azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy a gyümölcsminőséget és az eltarthatóságot leginkább meghatározó tápelem a kalcium, mely a terméspotenciálra is nagy hatással van.
A kalcium több szempontból különleges elem. A tápanyag-gazdálkodás gyakorlatában a mezoelemekhez soroljuk, holott a gyümölcsök esetében az első, második helyen áll a növény által felvett tápanyagok rangsorában. Igaz, a termésben kimutatott kalcium részaránya töredéke a levelekben és a fás részekben mérhető kalciumszintnek.
Másrészt a legtöbb ionantagonizmus is a kalciummal szemben áll fent; harmadrészt pedig a kalcium az egyik legnehezebben mobilizálható elem.
Ezek a tulajdonságok együttesen határozzák meg a kalcium-utánpótlás gyakorlati megvalósítását, aminek két szintje van: egy stratégiai és egy taktikai szint.
A stratégiai szint a talajjavítás. A gyümölcsösök talajainak meszezőanyaggal való ellátása – ahol erre szükség van –, feltöltése jellemzően a telepítést megelőző munkafolyamat. Erre az egyik legalkalmasabb anyag az alginit. A szénsavas mész, a karbonátionok jelenléte biztosítja a könnyen felvehető Ca-formákat a talajból. Bár nagyon nagy mennyiségben vesznek fel a fák kalciumot, a gyümölcsökbe az előző évben/években a fás részek által felvett kalcium kerül. Ezért bár nagyon fontos a Ca talajon keresztüli pótlása alap- és fejtrágyával, valamint öntözőrendszeren keresztül, azzal inkább a növény egyenletes táplálását biztosíthatjuk.
A másik a taktikai szint. Az adott évi gyümölcsminőségre kicsi hatást tudunk gyakorolni, viszont annál fontosabb szerepe van a lombtrágyázásnak. Mennyiségileg a fás részekből nagyobb rész áramlik a gyümölcsbe, mint a levélből és közvetlenül a gyümölcsre permetezett hatóanyagból, azonban a lombtrágyázással kijuttatott kalciumnak nagy szerepe van abban, hogy a különböző stresszhelyzetek (aszály, hőstressz, túlzott vegetatív növekedés) hatására ne vonódjon ki a kalcium a fejlődő gyümölcsökből.
Minden évben szembesülünk azzal, hogy a gyümölcsfajok klasszikus virágzási ideje (március és április) bővelkedik szélsőséges időjárási körülményekben.
A FISIOCAL használatával a kalciumpótláson túl segítjük a gyökerek fejlődését, megújulását, a készítmény a jellemzően ekkor elkezdett tápoldatozás első és kihagyhatatlan eleme.
Ugyanebben az időszakban lombra permetezve használjunk CALFOMYTH-ot. Magas foszfortartalma jól hasznosul a felpörgésben lévő növényi anyagcsere számára, kalcium- és mikroelemtartalma pedig segíti a virágzás, terméskötődés folyamatait.
Ha túlkötődés miatt vagy egyéb okból gyenge a hajtásnövekedésünk, akkor FOLIACON 22-t használjunk lombtrágyaként.
Kiegyensúlyozott hajtásnövekedés esetén ajánlott a CALCIOGREEN PS PLUS-szal történő kalciumos kezelés. A kalciumot szerves kötésben tartalmazó, magas hatóanyag-tartalmú készítmény felvétele könnyű a növény számára.
Az intenzív hajtás- és gyümölcsnövekedés időszakában csepegtetve használjunk CALFON-t vagy T1 HAS IDRO-t, melyek a kalciumon kívül káliumtúlsúlyosan tartalmazzák a makroelemeket és számos mikroelemet is.
A vegetáció második felében a NEWCAL-lal történő lombpermetezés a tökéletes választás. A megnövekedett felvevőfelület, valamint a termékben lévő adjuvánsok segítik a kalcium felszívódását a növényi szövetekbe.
Mezőgazdasági szaktanácsadásért és bővebb termékinfókért fordulj bizalommal kollégáinkhoz! Szaktanácsadóink sokéves tapasztalattal állnak rendelkezésre!
Kövess bennünket közösségi oldalainkon is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Youtube.
Első kézből értesülnél legfrissebb híreinkről és akcióinkról?
Iratkozz fel hírlevelünkre IDE kattintva!