A rendkívül alacsony szőlőátvételi árak meglehetősen kiszolgáltatott helyzetbe hozták a szőlőtermelő gazdákat. Az inputanyagok és üzemanyagok ára mellett a kézi és gépi munkadíjak is jelentősen emelkednek, ilyen gazdasági környezetben nem engedhetők meg a komoly veszteségeket okozó technológiai hibák!
Márpedig a szőlőfürtkocsány bénulása napjaink egyik meghatározó problémaforrása lett.
A szőlőfürtkocsány bénulásának közvetlen oka általában a relatív magnézium- és kisebb részben a kalciumhiány. Emellett a betegségnek legtöbbször más hajlamosító tényezői is vannak. A virágzás időszakának hűvös időjárása, a zsendüléskori lehűlés és a talajnedvesség ingadozása erősíti a tünetek megjelenését. Az elhúzódó érés, illetve a magas páratartalom is fokozza a kockázatot. A hosszú, vékony kocsányú, rosszul termékenyült fürtök általában fogékonyabbak.
Jelentős különbség van a fajták érzékenysége között. Minden szőlőnél okozhat kisebb-nagyobb gondot a magnéziumhiány, de van közöttük néhány, amely kevésbé tolerálja az ilyen helyzetet.
Kifejezetten fogékony fehérborszőlők: rajnai rizling, olaszrizling, tramini, sauvignon blanc, chasselas, furmint, ottonel muskotály, Viktória gyöngye, Bianka, Aletta.
Kifejezetten fogékony vörösborszőlők: kékfrankos, cabernet sauvignon, othello, blauburger.
Fogékony csemegeszőlők: cardinal, hamburgi muskotály.
Az elmúlt években a fürtkocsánybénulás okozta veszteségek sok termelőnél a 10-40%-os mértéket is elérték. Nem is csoda, hiszen a szőlőtermesztésre használt talajaink kalciumtartalma általában magas, viszont a kalcium és a magnézium közötti antagonizmus miatt a magnézium nem hozzáférhető megfelelően a növények számára.
Nem szép látvány, ha teljesen elszáradt fürtök vagy fürtrészek „színesítik” a tőkéinket, és az sem jó, ha betakarításkor a szőlőkombájn előtt néhány méterrel tömegesen potyog a földre a termés.
A magnézium felvétele a rügyfakadástól szinte a tenyészidő végéig egyenletes, ezért is kíván kiegyensúlyozott ellátást a szőlő egészen lombhullásig.
Az irodalmi utalásokat összefoglalva is megállapítható, hogy a jó magnéziumellátás a termés mennyiségére, a cukortartalomra, a betegségekkel szembeni ellenálló képességre, de a borminőségre is jelentős kedvező hatással van!
Megfelelő termesztéstechnológiai elemekkel együtt alkalmazva gyógyítható vele a fürtkocsánybénulás.
A magnézium pótlására általánosan elterjedt a keserűsó. Szeretjük ezt az anyagot, mert rendkívül olcsó, viszont egyszerű só lévén a növénybe való bejutása akadályokba ütközik. Hasznosulása még a legoptimálisabb körülmények között sem haladja meg a 7-8%-ot, ami – valljuk meg őszintén – nem jelent valódi megoldást.
Ezzel szemben a MAGNESIOGREEN ATTIVATO nagy tisztaságú, szilárd, vízoldható műtrágya, amely magnéziumot (15,5%), ként (31%) és mikroelemeket (B, Mn, Zn, Cu) tartalmaz kelatizált formában. A termékben lévő tápanyagok az egyedi összetételnek és a benne lévő segédanyagoknak köszönhetően rendkívül hatékonyan képesek bejutni a növény szöveteibe. Használatával kiválóan megelőzhetők a fürtkocsánybénulással összefüggésbe hozható veszteségek úgy, hogy a kezelés komoly anyagi ráfordítást nem igényel.
Dózis: 2-3 kg/ha a virágzástól 2-4 ismétlésben.
Növényvédelemmel egy menetben alkalmazható.
A MAGNESIOGREEN ATTIVATO ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett!
Megelőzi és gyógyítja a magnézium- és kénhiányt
A MAGNESIOGREEN ATTIVATO ásványi eredetű, nagy tisztaságú, szilárd vízoldékony műtrágya, amely magnéziumot, ként és kelatizált mikroelemeket tartalmaz. Tovább a termékhez… >>
Mezőgazdasági szaktanácsadásért és bővebb termékinfókért fordulj bizalommal kollégáinkhoz! Szaktanácsadóink sokéves tapasztalattal állnak rendelkezésre!
Kövess bennünket közösségi oldalainkon is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Youtube.
Első kézből értesülnél legfrissebb híreinkről és akcióinkról?
Iratkozz fel hírlevelünkre IDE kattintva!