A kertészeti kultúrákkal foglalkozó gazdálkodók számára a tavasz nemcsak a vegetáció újraéledéséről, hanem a fagy elleni védekezésről is szól. A korai gyümölcsfák virágoznak, és az őszi vetésű szántóföldi növényeknél is látványos a fejlődés. A következő hetekben azonban még számítani lehet fagyokra, amik elsősorban a gyümölcstermést veszélyeztetik. Az ingadozó hőmérséklet pedig növeli a növények érzékenységét.
A fagykár mérséklésére számos agrotechnikai, műszaki megoldás ismert, például szélgép, paraffingyertya, fagyvédelmi öntözés stb. Sajnálatos módon nem áll rendelkezésre olyan technológiai elem, amely önmagában tökéletes megoldást jelentene, ezért nagy hidegben ezek összehangolt, együttes alkalmazása lehet a megoldás.
A növényeink stressztűrő képességének maximalizálása nélkül mindent egy lapra teszünk fel.
A növény „spiccen tartása” évelő kultúrákban igen nehéz feladat. Az optimális, fenológiához igazodó vegetatív-generatív arányok elérésével, fenntartásával gyakorlatilag egész évben permanens fagyvédekezést hajtunk végre. Ide tartozik a gyümölcsterhelés beállítása (ritkítás, kötődés segítése), a metszés (hajtáson és gyökéren), a koronaforma, a benapozottság, a rügydifferenciálódás, a tápanyagasszimiláció és -transzlokáció. A szénhidráttartalom, a keményítő-cukor átalakulás dinamikája szintén meghatározó a fagytűrésben. Nagy termések után kevesebb szénhidrát raktározódik el.
Az okszerű tápanyag-gazdálkodással elősegítjük az ültetvények jó kondíciójának kialakulását, és ezen keresztül az ellenálló képességük javulását. Nyár végével törekedjünk a hajtásnövekedés mérséklésére, leállítására. Szüret után a tápelemfeltöltésé legyen a főszerep: elsősorban mikroelemeket (FULLMIX, OLIGOGREEN) és káliumot (HASCON M10) kell adnunk a növények számára. A kálium, ahogyan az érés folyamatában is, növeli a növény anyagcsere-folyamatainak sebességét, végső soron a cukrok képződését és szállítását. A magasabb sejtnedv-koncentráció és a sejtmembrán kisebb vízáteresztő képessége révén növeli a növény fagytűrését.
Tavasszal a hormontartalmú készítményekre kell a hangsúlyt fektetnünk a folyamatos tápanyag-utánpótlás mellett. Hormonokkal késleltethetjük a fák rügyfakadását, erre a szintetikus auxinhatású szerek (ALGAREN TWIN) alkalmasak nagy koncentrációban. A kezelések hatására a lombfakadás két-három héttel késleltethető.
Fagymentes időszakban az algáké a főszerep. Természetes eredetű növényi hormon- és tápanyagtartalmuk gyorsan bejut a növényi szövetekbe. Előre jelzett fagy esetében vagy a károsodás megtörténte után azonban az algákból készített termékünk (ALGAREN TWIN) mellett a szintetikus, nagy koncentrációjú hormonkészítmények használata indokolt a károsodás csökkentése érdekében.
Minden esetben szükséges, hogy elegendő virág- és lombfelület legyen a kijuttatott készítmények felszívódásához!
Mezőgazdasági szaktanácsadásért és bővebb termékinfókért fordulj bizalommal kollégáinkhoz! Szaktanácsadóink sokéves tapasztalattal állnak rendelkezésre!
Kövess bennünket közösségi oldalainkon is: Facebook, Instagram, LinkedIn, Youtube.
Első kézből értesülnél legfrissebb híreinkről és akcióinkról?
Iratkozz fel hírlevelünkre IDE kattintva!